Zámori Ferenc

Annak ellenére, hogy engem nem tanított, nagy hálával tartozom Zámori Ferenc tanár úrnak, aki engem, tudtomon kívül (politikailag) nagyon veszélyes helyzetből szabadított meg. (Kanmacska előtt készültem valamit mondani, amire Zámori tanár úr gorombán elzavart és évekkel később magyarázta meg, micsoda lehetetlen helyzetet teremtettem volna akkor, ott).

Más irányból származó információim alapján Zámori (Krickler) tanár úr nálam sokkal különb méltatót érdemel.

Németh László, Konstanz (Németország)

¬¬¬

Zámori tanár úr a jogutód Rákóczi Gimnáziumban is tanított. Egykori diákja Makra Zsigmond, akit a Mátyás Király Gimnáziumban tanított, így emlékezik meg róla:

Zámori Ferenc (Zami bácsi)

Zámori tanár úr 1891-ben született Budapesten. Ugyancsak öreg fiú volt már, amikor mi megismertük. Szép emlékeket őrzött a háborúból, ahol a tüzéreknél szolgált. Századosi rangig vitte, nagy halom kitüntetésre tett szert (Signum Laudis, vitézségi éremből rögtön kettő, stb.) Ezekről az emlékeiről sokat mesélhetett valaha, a mi időnkben emlékeit már kevesebbet emlegette, de azért kedvenc tüzérindulója refrénjét: Durr, Boldizsár! mi is ismertük. A háború (az első!) után kezdett tanítani, természettan-természetrajz-vegytan képesítéssel. Először a Mária Terézia leánygimnáziumban, ekor még Krikler Ferenc volt a neve. 1924-ben került a Mátyás Gimnáziumba, nevét 1932-ben magyarosítota Zámorira. A Mátyás Király Gimnázium öregdiák egyesületének az elnöke volt jó ideig. A háború alatt az egyesület már nem működött, mivel tagjainak java része katonai szolgálatot teljesített, a háború után meg éppen nem volt mód ujjáéledésre.

Derék ember, példakép volt, vallja róla mindenki. Ehhez a vonásához érdekes adalékul szolgálhat az 1941/42-es évkönyv következő adata: „Zámori Ferenc kartársunk Antoni Ferenc IV. oszt. tanulót l0 pengő jutalomban részesítette a vegytanban tanúsított eredményes munkájáért.” Zami bá' arra méltót jutalmazott. Antoni Feri 30 év múlva egyetemi tanár (az orvostudományi egyetem biokémia tanszékén), majd az egyetem rektora.

Hogyan tanított fizikát? Becsületesen, de nem magávalragadóan. Volt, aki a fizika igazi szeretetét hiányolta nála, volt aki azt, hogy nem tanított modern fizikát. A Nipkow-tárcsa még az ő világa volt, a kozmogóniai elméletek már nem. „Én, fiam ilyennel nem...” mormolta és valakivel felolvastatta a könyvet.

Objektív értékelés szerint Zami csak közepesen jó tanár volt. No de a diák többnyire szubjektív! „Kiváló tanár volt...” „Úgy emlékezem reá, mint az egyik legjobb tanárunkra...” ilyen emlékezést szakajtónyit lehet összegyüjteni. Melyik értékelés hát az igaz? Lényegében mind a kettő. A későbbi egyetemi tanár évtizedek távlatából, tudományos alapon értékeli a múködését. A többség viszont a diákkori emlékek nyomán, arra emlékezve, hogy egyenes, becsületes, szeretetreméltó ember volt.

Sanyaru időkben jártunk iskolába, fizikai, kémiai kisérletek bemutatására ritkán nyílott alkalom. Zami gyakran alkalmazott egy mindig kéznél lévő demonstrációs eszközt. „Erőször a karja” mondta és lapát tenyerével nyakonvágta a delikvenst. Ezt az „atyait” a mai liberális világban aligha oszthatná ki. Érdekes, ezért senki nem haragudott reá.

Mesélik, hogy nyugdijas korában kötőgépen dolgozott, Amerikában pedig, amikor fiánál időzött (Béla 1956-ban ment ki Amerikába), asztalosmunkát végzett. Mindig igyekezett hasznosnak lenni. Rákban halt meg, 1973-ban.

¬¬¬