(Rákócziki)
Tanár-diák anekdoták a
budapesti II. Rákóczi Ferenc
gimnázium elmúlt évszázadának hatvanas éveiből
A diák kiszolgáltatott helyzetben van,
gyakorlatilag sarokba szoríttatott, mint az űzött vad. Ezért vagy hazudik, vagy
kétségbeesett ellentámadásra kényszerül. De azért nem hülye: pontosan kicentizi
melyik tanárával szembe meddig mehet el:
„Nem kellett egy év, hogy arcról,
habitusról majd mindegyik tanárunkat tökéletesen kiismerjük. Jobbára sejtettük:
ki hívő, ki munkásőr, ki ügynök és ki agent
provocateur, stb.”
„Időről időre komoly gondot okozott az
aznapi felelés kollektív megúszása, vagy a személyre szóló mentességi kérelem
kellő súlyú megindoklása.”
MÁJUS ELSEJE
„Macska, a szófukar, ám ravasz töritanár órája elején rendszerint két pácienst
izzasztott meg. Ritkán adott jelest még annak is, aki szó szerint bebiflázta a
„lenyót”. Utána motyogott valamit a bajusza alatt holmi termelési viszonyokról,
jobbágyokról, osztályharcról, de az már a kutyát se érdekelte: boldogan amőbáztunk
vagy torpedóztunk, mert soha nem állt föl a tanári asztaltól. Ha nem volt
már „kockás” papírunk, a töriatlaszt lapozgattuk: így legalább ragadt ránk
valami az egyetemes világtörténetből.
Az ünnep előtti napra nem nagyon tanult
senki. Egyedül a KISz-titkár merte bevállalni, hogy elhúzza valamivel az
óra elejét. Illedelmesen jelentkezett, majd felállt:
-
Kedves Tanár Úr! Most, hogy közeleg május elseje, a Munka Ünnepe, az osztály
szeretné, ha ezzel kapcsolatban valami ifjúkori személyes élményét
megosztaná velünk. Milyen volt május elseje a Horthy-korszakban?
-
Hát ugye…vonultunk föl…ott Debrecenben a főtéren… És, ugye…bizony nem tudtuk,
hogy nem fognak-e ugye…közénk lőni a csendőrök? Na, ugye...hát akkor... maga
jöjjön ki felelni!”
Ugye...
OROSZ TAGOZAT
„-Vlagyimir Iljics Uljanov ragyílszja…
tüszicsavószemszot…khm… tanárnő kérem,
nem tudtam megtanulni a memoritert, ugyanis tegnap késő estig szovjet
vendégeink voltak. Végig tolmácsolnom kellett, mert apukám nem tud oroszul!
(Képzeljük el, mi játszódhatott le szegény
tanárnő fejében? „Te pofátlan kölyök! Nem szovjet vendég volt nálatok, hanem
házibuli! Te tolmácsoltál? Mikor az anyád nevét sem tudnád cirill betűvel
leírni! Majd adok én neked! Akkora karót kapsz, hogy kilóg a naplóból!
Habár,…habár,... mindenki hallhatta: szovjet vendégek…esetleg magas rangúak… Ha csak 1% esélye
van, hogy igaz…Az apja tényleg nem tud oroszul…De az még nem jelent semmit…Vagy
titokban mégis tud, csak a fiát akarta beprotezsálni a szovjet elvtársaknál…Azt
hiszem, mindkettőnknek jobb a békesség!”) Hangosan csak ennyit
mondott:
- Harasó!
Szagyítyesz!”
AZ SMS ŐSE
„A nagyothallását
palástolni igyekvő kémiatudor esetében a hazugság kitalálására sem kell
energiát pocsékolni. Nála ugyanis egyszerűen kimégy a katedrához és ott
meggyőzően elmagyarázod hogy aznapra éppen minő elkerülhetetlen okokból is nem
tudtál felkészülni.
- Súlyos családi körülmények játszottak
ebben közre, - mondom szomorúan, de fennhangon. Majd suttogóra fogom a dolgot. A
tanár süketebbik füléhez hajolok:– ezért nem szeretném az egész osztály
előtt hangosan mondani, ugyanis: sms sms sms sms sms sms sms sms sms sms!
( SusMuS)
Mit ad
isten: a tanár komolyan és sűrűn bólogat:
-Megértem fiam; akkor ma nem feleltetlek, de
következő órára pótold be lemaradásodat!”
BUTLEJBERG
„Ugyancsak
kémia órán fordult elő a következő eset. Félévkor a diák kétesre áll. A jobbik
változat reményében „kiselőadást” kényszerül tartani valami undorító ciklusos
szerves vegyületekről. A vége felé már érzi, hogy nem túl meggyőző, egyszóval
rezeg a léc. Ezért szándékosan óriásit bakizik!
- Édes fiam! Honnan vetted ezt az egetverő
szamárságot?! – fortyan föl a tanár.
- Dr. Éduárd Butlejberg: Mindenki kémiájá-ból!
( Mologyec Kiadó, Leningrád, 1965)!
- Hm… Majd utánanézek...Ötös alá…. Helyremehetsz!”
KLERIKÁLIS NÉPSZABADSÁG
„Kiselőadások tartatását nyilván az akkori pedagógusok számára is
ajánlották. Az ebben rejlő „lehetőségeket” igyekeztünk messzemenően
kihasználni. Nemcsak orosz, de latin óra elején is lehetett idegen nyelvre „szorgalomból”
(=kisötösért) fordított Népszabadság cikkeket fölolvasni. Szert tettünk tehát
egy Vatikánban kiadott „up-to-date” magyar-latin szótárra, amiben már a villamos a villanyborotva
sőt az
akkoriban felfedezett >laser – sugár< címszó is szerepelt! Tisztában voltunk vele,
hogy az osztályban a tanáron kívül valószínűleg senki sem érti, amit
felolvasunk, de a közérdek azt diktálta, hogy egypercesnél jobban
fogyjon a feleltetésre szánható idő.
Mivel
ötéves korom óta ministráltam, az akkor még latin nyelvű mise szinte teljes
szövegét kívülről fújtam. (Igaz, nem mindig értettem a szavak jelentését)
Egyszer az aktuális hír szövegkörnyezetébe hosszabbításként becsempésztem
egy-két misefoszlányt. Kiselőadásom kb. így hangzott:
- Tegnap a Rottenbiller utcában elütötte a troli
K.Elemér rokkantnyugdíjast; fogadja el az Úr kezedből az áldozatot, akit nyolc napon túl
gyógyuló sérüléssel szállítottak a János kórházba, nevének dicséretére és dicsőségére;
mindannyiunk és az egész Anyaszentegyház javára!
Cox feje elvörösödött,…Óvatosan
körbekémlelt az osztályon, majd rámvillantotta tekintetét:
- Leülhetsz!
Mit mondjak… Gyilkos egy tekintet volt.(Hamarosan
el is sorvadt ez a kiselőadásosdi…)”
MIT LÉP A TANÁR?
„Elhatároztam, hogy megtréfálom Coxot. Matekórán éppen két titokzatos ismeretlenről papolt, akik másodfokú unokatestvérek; valami egyletben vagy egyenletben laknak és sürgősen meg kell oldani őket. Tehát elkezdtem
feltűnően lapozgatni a pad alatt. (A Biblia volt nálam. Kíváncsi voltam, hogy
erre a húzásra mit tud lépni?) Ő feltűnés nélkül odasétált mögém, lenézett s láthatólag egy
pillanatra valóban meglepődött.
-Gyöngyöt a disznóknak?- sziszegte alig hallhatóan, aztán elfordult és
nagyon lassan visszasétált a katedrához.
Értetlenül, bambán meredtem magam elé. Eddig a fejezetig akkor még nem
jutottam el...
Végül is
Ő
tréfált meg engem.”
SZERBUSZ SZLÁVUSZ
„Cox
keresztneve Andor volt. Sokat tépelődtünk, hogy ez mi? Miért nem Endre, vagy
András? („Hála” akkori oktatásunknak, fogalmunk sem volt a magyar nyelv
szerkezetéről.) Észrevettük, hogy csak legbensőségesebb ismerősei
szólítják érthetetlen módon „Bandinak”.
Szerencsére volt egy András nevű osztálytársunk, akit fokozatosan
hozzászoktattunk a „Bandizáshoz”. Cox mögé lopakodott, mire a folyosó végéről harsány
„Bandi!”-t kiáltottunk. Cox villámgyorsan hátrapördült, mire a srác vigyorogva
közölte vele: -Elnézést tanár úr, nekem szóltak…”
„Egyszer
fogadtunk, hogy ki meri valahogy letegezni Coxot. Tanuk bizonyíthatják,
hogy megnyertem a fogadást! A Mártírok útja túloldaláról, még piros lámpánál
integettem és üvöltöttem felé:
-SZERVUSZ!
Szervusz! Servus…!Mire a zebrán összetalálkoztunk, halkan hozzátettem: servus
humilimus, domine magister!- (Legalázatosabb Szolgája, Tanár Úr!)”
Egyáltalán nem haragudott.”
EE-EEJ, UHNYEM…
„Fanatikus párthűségű, akcentussal beszélő orosztanárnőnk akkor verte ki
végleg a biztosítékot, mikor március 21.-én, a „dicsőséges tanácsköztársaság”
iskolai megünneplése alkalmából példamutató kebleire vörös
kokárdát tűzött!
Ez már több volt a soknál; ez vért kívánt!
Szerencsétlen „burlákok”, a volgai hajóvontatók itták meg a levét,
ugyanis a következő órára a Zúg a Volga, sír a Volga három versszaka volt
feladva memoriternek. Lányoknak énekelve, fiúknak prózában. A botfülű, fahangú
D. azonban önként jelentkezett és ragaszkodott az énekléshez. Már amikor
felállt, gyanúsan fénylett a tekintete. Iszonyatos hangerővel „zendített” rá,
és annyira hamisan, hogy beleremegtek az ódon épület falai. Az őszinte átélés,
vagy inkább valamilyen erős szer hatására patakokban ömlöttek a könnyei. A
tanárnő első ijedtében majd hanyatt esett. Prózára történő átterelési
kísérleteit rendre kudarcra ítélte a mindent elsöprő bariton. Hamarosan
előkerültek a zsebkendők, mert már fuldokoltunk a röhögéstől. D. pedig csak
üvöltött, - zokogva, rendületlenül.
És láss
csodát! A „felelet” után a tanárnő fátyolos szemmel hordta le a csoportot, hogy
szegény nem tehet arról, hogy nincs hallása és a jó szándék tolerálása meg az
empátia igencsak fontos emberi tulajdonságok…
De azért
soha többet nem kaptunk „szovjet” népdalt házi feladatnak.”
MÉREGDRÁGA KECSKEFEJÉS
„A 60-as évek
második felében jó sorsunk és Cox a
karsztformák tanulmányozása céljából Aggtelekre vezette évi rendes, kétnapos
tanulmányi kirándulásunkat.
Ki ne tudná, hogy az
ilyenkor óhatatlanul felmerülő szabadidőket a diák zabálással vagy sportolással
tölti. A focipálya felé haladtunkban feltűnt a település „felszabadúlási”
emlékműve.
Valami ormótlan, kétembernyi obeliszk; tetején egy mécsesformához betonvassal
hegesztett vörös csillag. (Szegényke nem sejthette még, hogy mit jelent számára
a három fiú összevillanó tekintete…)
Tudtuk,
hogy a falnak is füle van. (Akkor még hál istennek szeme nem volt!) Ezért a konspiráció
érdekében egymás között is fedőszavakat használtunk. Hogy nyugodtan
dolgozhassuk ki a haditerv részleteit. (Így lett más mellett az ötágú
csillagból „kecske”, az eltüntetéséből: „fejés.”)
Szokás szerint, éjfél után, mikor a legéberebb
kísérőtanárt is lassan elnyomja az álom, életre keltek a négyágyas faházak. Ez
azt jelenti, hogy volt, amelyik majdnem kiürült, volt amelyik kitehette a
megtelt táblát. A szomszédban szabász-varrász szakközépiskolások tanyáztak...
Szóval senkinek nem tűnt fel, hogy ha valaki nincs a helyén. A nemes cél
érdekében legyőztük a szabász-varrászok iránti vonzódásunkat és elindultunk a
falu másik végébe. A lebukást kerülendő még elemlámpát sem vittünk magunkkal.
A”kecske”
azonban túl magasan volt. Ha egyikünk a másik vállára lépett, az ujjaival
ugyan elérte a kecskecsöcsét, de a „fejéshez” már nem bírt
megfelelő erőt kifejteni. Semmi kétség: a négyemberes munkát háromnak kell
elvégezni! Vagy átmegy valaki „sámliba”, vagy a fejőnek a két
untermann fejére kell állni. Mit mondjak? Végtére megoldottuk! …Egy apró
malőrrel fűszerezve...: Földet éréskor a
fejőember kabátzsebeiből kiesett az összes aprópénz. Az obeliszk dombjáról
gurultak az érmék szépen lefele – a vaksötétbe.
Volt
vagy 30-40 forintnyi. Egy akkori diák szemében ez vagyonnak számított!
(Gondoljuk meg! Akkori zsemle: 40 fillér. Lángos:
Ha jól emlékszem, puszta tapogatózással néhány
10-20 filléresen kívül semmilyen más érmét nem találtunk, úgyhogy hajnalban
ambivalens érzésekkel tértünk nyugovóra.
Reggel,
mikor bóbiskoló buszunk elhaladt az obeliszk mellet, felmerült bennünk, hogy
szólunk a sofőrnek: „Álljunk meg, mert szeretnénk leróni kegyeletünket a
szovjet hősök emléke előtt!”(Leszegett fővel, térdet hajtva: hátha találkozunk még egy-
két forinttal a fűben.
Aztán elhessegettük magunktól a gondolatot. Nagy
kockázatot jelentett volna, ha valaki véletlenül ég felé emeli tekintetét s matatásunk közben
észreveszi, hogy: a kecske tényleg „meg lett fejve!”
ÖTBŐL HÁROM
„Akkor
voltunk fiatalok és az idő sok mindent megszépít, de azért nem volt az olyan
felhőtlen kor az „osztályidegenek”
számára.
Emlékszem, negyedikben, ősszel azonnali hatállyal kirúgták a biológiatanárt,
mert a fizikatanár temetésén mondott búcsúbeszédében egy Prohászka Ottokárnak
tulajdonított verset idézett!
Valahogy
jelezni szerettük volna szolidaritásunkat, de az igazság az, hogy féltünk.
Amiért a tanárt kirúgják, a diákot sem fogják megdicsérni. Tudtuk, hogy elvileg
minden telefont lehallgathatnak, minden írógépet nyilvántarthatnak, minden
levelet felbonthatnak. Úgyhogy (az esetleges pártgrafológus megtévesztésére)
valamelyikünk unokatestvérével írattuk meg az együttérző sorokat, „öt
tanuló, ebből és ebből az osztályból.” aláírással.
Az öreg
„inkognitóban” jött el a ballagásunkra. A hozzátartozói sorfal virágerdejéből
ötször nyújtotta jobbját kézszorításra és ötször hangzott el a „Köszönöm,
fiam!”
Konspirációnk annyira jól sikerült, hogy az öt tanulóból neki is csak hármat
sikerült beazonosítania! (A két kakukktojás máig elmélkedhet azon: ugyan miért
is rázott vele kezet könnyes szemű volt
biológiatanára?)”
TAPLÓSAPKA
„A
serdülő egyéniséget talán az idegesíti leginkább, ha beleszólnak külső
megjelenésébe. Ezért értelemszerűen minden tilos, ami tetszik neki, ami
eredeti, netán divatos. Halásznadrág, trapéznadrág, farmer, hosszú haj; mikor
mi, tökmindegy Ergo: kötelező a kék egyenköpeny, a vasalt párhuzamnadrág és „magasra
felnyírt” rövid, jólfésült frizura! A jogos ellenérzés a legkülönbözőbb formákban
juthat kifejezésre.
Harmadik
évfolyam, első tanítási nap; „Coxtályfőnöki”
óra.(Az egyetlen hiányzó Z, aki a tegnapi évnyitón sem volt jelen.) Mi más
lenne az első óra legfontosabb témája, mint a szigorú házirend
ismertetése: „Tilos az iskolában ápolatlan külsővel, farmernadrágban,
iskolaköpeny nélkül megjelenni etc., etc..., továbbá tilos: etc., etc.,...
Halkan
kopogtatnak… Kisvártatva megjelenik a tanterem küszöbén egy mocskos,
toprongyos, torzonborz hippi, a világ legtépettebb farmerjában… Egyik vállán
törött nyakú gitár csüng, másikon szalonnazsírtól csöpögő szimatszatyor, bal
hóna alatt növényi maradványokkal ékes lópokróc-tekercs. A dermedt csendben
alig halhatóan préseli magából a szavakat:
- „Elnézést kérek, Tanár úr! Erdélyben voltam, és sajnos 23 órát késett a
bukaresti gyors. A pályaudvarról egyenesen az iskolába siettem, nehogy
igazolatlan órával kezdjem a tanévet!”
…..És jobbjával diadalmasan megemelte – mintegy
tárgyi bizonyítékként – vadi új székelyföldi
taplósapkáját…”
KÖTELEZŐ OROSZ ÉRETTSÉGI
„A
lehető legrosszabb tételt húztam. Ugyanis számomra vadidegenül csengő név
szerepelt a papírcsíkon: A) Makarenko élete és munkássága
Ugyan
kiféle-miféle lehet ez a jobb sorsra érdemes szerencsétlen? Hogyan tudhatnék
meg hamarjában valami közelebbit róla? Neve alapján (természetesen: híres
szovjet) makrobiológus –esetleg könyvtáros?
Óvatosan
a mellettem levő padban jegyzetelő Gy. Felé fordultam, széttárt karokkal ennyit
hebegtem: „Makarenkó?” És körülbelül ugyanilyen
arckifejezést vágtam hozzá: „?????”
Gy. Szája elé emelt kézzel sziszegte: „Atyéc bül
tókárem!” Ez már valami. Tehát atyja tókár volt. Fogalmam sincs ugyan, hogy ki
az a Tókár, de ha a Gyuri mondja, az
tuti biztos.
Ahogy tanácstalanul bámultam kifele az ablakon,
hírtelen beugrott:
Hoppá!
Nem ez a szivar vert fejbe egy védtelen gyereket az írógépével? Tehát akkor
vagy író /piszátyel/, vagy írógép-szerelő /piszátyel-masinyíszt(?)/lehetett!
Miután
mindezt az információhalmazt megosztottam orosztanárommal, riadt tekintetét
óvatosan körülhordozta a vizsgabizottságon. Konstatálta, hogy a jelenlévő tagok
közül senki nem ért egy kukkot se oroszul. Így hát kényszeredett mosollyal
felém fordult:
-Harasó.
Vot, pazsálujszta: Dosztaprimecsátyelnosztyi Budapesta! – (Jó, akkor térjünk
talán a B) tételre: Budapest nevezetességei!)
Meg
voltam mentve.”
A JÖVŐ KÖRVONALAI
„Tisztában
voltam vele, hogy származásom miatt „szalonképtelen” vagyok és valószínűleg
életem végéig másodrendű állampolgár maradok. Akkor sem teremne számomra babér,
ha történetesen többet tudnék vagy jobban teljesítenék a kivételezetteknél.
Tehát amikor
a Közgázról sajnálattal értesítettek, hogy a matek és a töri felvételim
is –0 pontos lett, elhatároztam, hogy disszidálok. Szocialista országokra
érvényes „vörösbőrű útlevelemmel” legálisan Jugoszláviába, onnan illegálisan Ausztriába
kívántam emigrálni.
Tanárom
könyvtárában kiszúrtam egy magyar-horvát társalgási zsebkönyvet, melyet
biztonság okából kölcsönkértem a nagy vállalkozáshoz.
Az
utolsó jugoszláv hegyi településen gyanakodva méregettek a szlovén parasztok,
ezért zavaromban fellapoztam a társalgási zsebkönyvet, melynek első
mondata így hangzott: „Megmondanák kérem, mikor indul Zágrábból Grácba a
következő postakocsi?”
(Valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy a könyvecskét még a XIX.
században adták ki!) Óh, boldog békeidők, óh Austria felix!
(Sajnos
másnap, mikor a Karavankák bércei közti „zöld határon”vergődtem át magam,
minden cuccommal együtt ez az emlék is szakadékba veszett.)”
(Rákócziki) 1
MÁJUS ELSEJE 1
OROSZ TAGOZAT 1
AZ SMS ŐSE 2
BUTLEJBERG 2
KLERIKÁLIS NÉPSZABADSÁG 2
MIT LÉP A TANÁR? 3
SZERBUSZ SZLÁVUSZ 3
EE-EJ
UHNYEM 3
MÉREGDRÁGA
KECSKEFEJÉS 4
ÖTBŐL
HÁROM 5
TAPLÓSAPKA
5
KÖTELEZŐ
OROSZ ÉRETTSÉGI 5
A
JÖVŐ KÖRVONALAI 6
A hatvanas években keletkezett anekdotákat Dluho felkérésére Tarno gyűjtötte.
A
felkérés később okafogyottá vált vált.
Dr. Tarnóczy Zoltán ; Mesterszállás, 2010 február 10. – 2016 február 16.