(Rákócziki)

Tanár-diák anekdoták a  budapesti  II. Rákóczi Ferenc gimnázium elmúlt évszázadának hatvanas éveiből

 

 

     A diák kiszolgáltatott helyzetben van, gyakorlatilag sarokba szoríttatott, mint az űzött vad. Ezért vagy hazudik, vagy kétségbeesett ellentámadásra kényszerül. De azért nem hülye: pontosan kicentizi melyik tanárával szembe meddig mehet el:

 

     „Nem kellett egy év, hogy arcról, habitusról majd mindegyik tanárunkat tökéletesen kiismerjük. Jobbára sejtettük: ki hívő, ki munkásőr, ki ügynök és ki agent  provocateur, stb.”

 

     „Időről időre komoly gondot okozott az aznapi felelés kollektív megúszása, vagy a személyre szóló mentességi kérelem kellő súlyú megindoklása.”

 

 

MÁJUS ELSEJE

 

 

     „Macska, a szófukar, ám ravasz töritanár órája elején rendszerint két pácienst izzasztott meg. Ritkán adott jelest még annak is, aki szó szerint bebiflázta a „lenyót”. Utána motyogott valamit a bajusza alatt holmi termelési viszonyokról, jobbágyokról, osztályharcról, de az már a kutyát se érdekelte: boldogan amőbáztunk vagy torpedóztunk, mert soha nem állt föl a tanári asztaltól. Ha nem volt már „kockás” papírunk, a töriatlaszt lapozgattuk: így legalább ragadt ránk valami az egyetemes világtörténetből.

    Az ünnep előtti napra nem nagyon tanult senki. Egyedül a KISz-titkár merte bevállalni, hogy elhúzza valamivel az óra elejét. Illedelmesen jelentkezett, majd felállt:

- Kedves Tanár Úr! Most, hogy közeleg május elseje, a Munka Ünnepe, az osztály szeretné, ha ezzel kapcsolatban valami ifjúkori személyes élményét megosztaná velünk. Milyen volt május elseje a Horthy-korszakban?

- Hát ugye…vonultunk föl…ott Debrecenben a főtéren… És, ugye…bizony nem tudtuk, hogy nem fognak-e ugye…közénk lőni a csendőrök? Na, ugye...hát akkor... maga jöjjön ki felelni!

Ugye...

 

 

OROSZ TAGOZAT

 

 

     „-Vlagyimir Iljics Uljanov ragyílszja… tüszicsavószemszot…khm… tanárnő kérem,  nem tudtam megtanulni a memoritert, ugyanis tegnap késő estig szovjet vendégeink voltak. Végig tolmácsolnom kellett, mert apukám nem tud oroszul!

     (Képzeljük el, mi játszódhatott le szegény tanárnő fejében? „Te pofátlan kölyök! Nem szovjet vendég volt nálatok, hanem házibuli! Te tolmácsoltál? Mikor az anyád nevét sem tudnád cirill betűvel leírni! Majd adok én neked! Akkora karót kapsz, hogy kilóg a naplóból! Habár,…habár,... mindenki hallhatta: szovjet vendégek…esetleg magas rangúak… Ha csak 1% esélye van, hogy igaz…Az apja tényleg nem tud oroszul…De az még nem jelent semmit…Vagy titokban mégis tud, csak a fiát akarta beprotezsálni a szovjet elvtársaknál…Azt hiszem, mindkettőnknek jobb a békesség!”) Hangosan csak ennyit mondott:

  - Harasó! Szagyítyesz!

 

 

AZ SMS ŐSE

 

 

     „A nagyothallását palástolni igyekvő kémiatudor esetében a hazugság kitalálására sem kell energiát pocsékolni. Nála ugyanis egyszerűen kimégy a katedrához és ott meggyőzően elmagyarázod hogy aznapra éppen minő elkerülhetetlen okokból is nem tudtál felkészülni.

- Súlyos családi körülmények játszottak ebben közre, - mondom szomorúan, de fennhangon. Majd suttogóra fogom a dolgot. A tanár süketebbik füléhez hajolok:– ezért nem szeretném az egész osztály előtt hangosan mondani, ugyanis: sms sms sms sms sms sms sms sms sms sms!

( SusMuS)

     Mit ad isten: a tanár komolyan és sűrűn bólogat:

-Megértem fiam; akkor ma nem feleltetlek, de következő órára pótold be lemaradásodat!”

 

 

 

BUTLEJBERG

 

 

     „Ugyancsak kémia órán fordult elő a következő eset. Félévkor a diák kétesre áll. A jobbik változat reményében „kiselőadást” kényszerül tartani valami undorító ciklusos szerves vegyületekről. A vége felé már érzi, hogy nem túl meggyőző, egyszóval rezeg a léc. Ezért szándékosan óriásit bakizik!

- Édes fiam! Honnan vetted ezt az egetverő szamárságot?! – fortyan föl a tanár.

- Dr. Éduárd Butlejberg: Mindenki kémiájá-ból! ( Mologyec Kiadó, Leningrád, 1965)!

- Hm… Majd utánanézek...Ötös alá…. Helyremehetsz!”

 

KLERIKÁLIS NÉPSZABADSÁG

 

 

     „Kiselőadások tartatását nyilván az akkori pedagógusok számára is ajánlották. Az ebben rejlő „lehetőségeket” igyekeztünk messzemenően kihasználni. Nemcsak orosz, de latin óra elején is lehetett idegen nyelvre „szorgalomból” (=kisötösért) fordított Népszabadság cikkeket fölolvasni. Szert tettünk tehát egy Vatikánban kiadott „up-to-date” magyar-latin szótárra, amiben már a villamos a villanyborotva sőt az akkoriban felfedezett >laser – sugár< címszó is szerepelt! Tisztában voltunk vele, hogy az osztályban a tanáron kívül valószínűleg senki sem érti, amit felolvasunk, de a közérdek azt diktálta, hogy egypercesnél jobban fogyjon a feleltetésre szánható idő.

    Mivel ötéves korom óta ministráltam, az akkor még latin nyelvű mise szinte teljes szövegét kívülről fújtam. (Igaz, nem mindig értettem a szavak jelentését) Egyszer az aktuális hír szövegkörnyezetébe hosszabbításként becsempésztem egy-két misefoszlányt. Kiselőadásom kb. így hangzott:

- Tegnap a Rottenbiller utcában elütötte a troli K.Elemér rokkantnyugdíjast; fogadja el az Úr kezedből az áldozatot, akit nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel szállítottak a János kórházba, nevének dicséretére és dicsőségére; mindannyiunk és az egész Anyaszentegyház javára!

    Cox feje elvörösödött,…Óvatosan körbekémlelt az osztályon, majd rámvillantotta tekintetét:

- Leülhetsz!

Mit mondjak… Gyilkos egy tekintet volt.(Hamarosan el is sorvadt ez a kiselőadásosdi…)”

MIT LÉP A TANÁR?

 

 

     „Elhatároztam, hogy megtréfálom Coxot. Matekórán éppen két titokzatos ismeretlenről papolt, akik másodfokú unokatestvérek; valami egyletben vagy egyenletben laknak és sürgősen meg kell oldani őket. Tehát elkezdtem feltűnően lapozgatni a pad alatt. (A Biblia volt nálam. Kíváncsi voltam, hogy erre a húzásra mit tud lépni?) Ő feltűnés nélkül odasétált mögém, lenézett s láthatólag egy pillanatra valóban meglepődött.

     -Gyöngyöt a disznóknak?- sziszegte alig hallhatóan, aztán elfordult és nagyon lassan visszasétált a katedrához.

Értetlenül, bambán meredtem magam elé. Eddig a fejezetig akkor még nem jutottam el...

     Végül is Ő tréfált meg engem.

 

 

SZERBUSZ SZLÁVUSZ

 

 

     Cox keresztneve Andor volt. Sokat tépelődtünk, hogy ez mi? Miért nem Endre, vagy András? („Hála” akkori oktatásunknak, fogalmunk sem volt a magyar nyelv szerkezetéről.) Észrevettük, hogy csak legbensőségesebb ismerősei szólítják érthetetlen módon „Bandinak”.

      Szerencsére volt egy András nevű osztálytársunk, akit fokozatosan hozzászoktattunk a „Bandizáshoz”. Cox mögé lopakodott, mire a folyosó végéről harsány Bandi!”-t kiáltottunk. Cox villámgyorsan hátrapördült, mire a srác vigyorogva közölte vele: -Elnézést tanár úr, nekem szóltak…”

     „Egyszer fogadtunk, hogy ki meri valahogy letegezni Coxot. Tanuk bizonyíthatják, hogy megnyertem a fogadást! A Mártírok útja túloldaláról, még piros lámpánál integettem és üvöltöttem felé:

     -SZERVUSZ! Szervusz! Servus…!Mire a zebrán összetalálkoztunk, halkan hozzátettem: servus humilimus, domine magister!- (Legalázatosabb Szolgája, Tanár Úr!)”

     Egyáltalán nem haragudott.

 

 

EE-EEJ, UHNYEM…

 

 

      „Fanatikus párthűségű, akcentussal beszélő orosztanárnőnk akkor verte ki végleg a biztosítékot, mikor március 21.-én, a „dicsőséges tanácsköztársaság” iskolai megünneplése alkalmából példamutató kebleire vörös kokárdát tűzött! Ez már több volt a soknál; ez vért kívánt!

      Szerencsétlen „burlákok”, a volgai hajóvontatók itták meg a levét, ugyanis a következő órára a Zúg a Volga, sír a Volga három versszaka volt feladva memoriternek. Lányoknak énekelve, fiúknak prózában. A botfülű, fahangú D. azonban önként jelentkezett és ragaszkodott az énekléshez. Már amikor felállt, gyanúsan fénylett a tekintete. Iszonyatos hangerővel „zendített” rá, és annyira hamisan, hogy beleremegtek az ódon épület falai. Az őszinte átélés, vagy inkább valamilyen erős szer hatására patakokban ömlöttek a könnyei. A tanárnő első ijedtében majd hanyatt esett. Prózára történő átterelési kísérleteit rendre kudarcra ítélte a mindent elsöprő bariton. Hamarosan előkerültek a zsebkendők, mert már fuldokoltunk a röhögéstől. D. pedig csak üvöltött, - zokogva, rendületlenül.

     És láss csodát! A „felelet” után a tanárnő fátyolos szemmel hordta le a csoportot, hogy szegény nem tehet arról, hogy nincs hallása és a jó szándék tolerálása meg az empátia igencsak fontos emberi tulajdonságok…

     De azért soha többet nem kaptunk „szovjet” népdalt házi feladatnak.”

 

 

MÉREGDRÁGA KECSKEFEJÉS

 

 

    „A 60-as évek második felében jó sorsunk és Cox a karsztformák tanulmányozása céljából Aggtelekre vezette évi rendes, kétnapos tanulmányi kirándulásunkat.

 

     Ki ne tudná, hogy az ilyenkor óhatatlanul felmerülő szabadidőket a diák zabálással vagy sportolással tölti. A focipálya felé haladtunkban feltűnt a település „felszabadúlási” emlékműve. Valami ormótlan, kétembernyi obeliszk; tetején egy mécsesformához betonvassal hegesztett vörös csillag. (Szegényke nem sejthette még, hogy mit jelent számára a három fiú összevillanó tekintete…)

 

     Tudtuk, hogy a falnak is füle van. (Akkor még hál istennek szeme nem volt!) Ezért a konspiráció érdekében egymás között is fedőszavakat használtunk. Hogy nyugodtan dolgozhassuk ki a haditerv részleteit. (Így lett más mellett az ötágú csillagból „kecske”, az eltüntetéséből: „fejés.”)

 

Szokás szerint, éjfél után, mikor a legéberebb kísérőtanárt is lassan elnyomja az álom, életre keltek a négyágyas faházak. Ez azt jelenti, hogy volt, amelyik majdnem kiürült, volt amelyik kitehette a megtelt táblát. A szomszédban szabász-varrász szakközépiskolások tanyáztak... Szóval senkinek nem tűnt fel, hogy ha valaki nincs a helyén. A nemes cél érdekében legyőztük a szabász-varrászok iránti vonzódásunkat és elindultunk a falu másik végébe. A lebukást kerülendő még elemlámpát sem vittünk magunkkal.

 

     A”kecske” azonban túl magasan volt. Ha egyikünk a másik vállára lépett, az ujjaival ugyan elérte a kecskecsöcsét, de a „fejéshez” már nem bírt megfelelő erőt kifejteni. Semmi kétség: a négyemberes munkát háromnak kell elvégezni! Vagy átmegy valaki „sámliba”, vagy a fejőnek a két untermann fejére kell állni. Mit mondjak? Végtére megoldottuk! …Egy apró malőrrel fűszerezve...:  Földet éréskor a fejőember kabátzsebeiből kiesett az összes aprópénz. Az obeliszk dombjáról gurultak az érmék szépen lefele – a vaksötétbe.

 

      Volt vagy 30-40 forintnyi. Egy akkori diák szemében ez vagyonnak számított! (Gondoljuk meg! Akkori zsemle: 40 fillér. Lángos: 1,20 Ft. Villamos vonaljegy 50,- átszállójegy 75 fillér)

Ha jól emlékszem, puszta tapogatózással néhány 10-20 filléresen kívül semmilyen más érmét nem találtunk, úgyhogy hajnalban ambivalens érzésekkel tértünk nyugovóra.

 

     Reggel, mikor bóbiskoló buszunk elhaladt az obeliszk mellet, felmerült bennünk, hogy szólunk a sofőrnek: „Álljunk meg, mert szeretnénk leróni kegyeletünket a szovjet hősök emléke előtt!”(Leszegett fővel, térdet hajtva: hátha találkozunk még egy- két forinttal a fűben.

Aztán elhessegettük magunktól a gondolatot. Nagy kockázatot jelentett volna, ha valaki véletlenül ég felé emeli tekintetét s matatásunk közben észreveszi, hogy: a kecske  tényleg  meg lett fejve!”

 

 

ÖTBŐL HÁROM

 

 

     „Akkor voltunk fiatalok és az idő sok mindent megszépít, de azért nem volt az olyan felhőtlen kor az „osztályidegenek”  számára. Emlékszem, negyedikben, ősszel azonnali hatállyal kirúgták a biológiatanárt, mert a fizikatanár temetésén mondott búcsúbeszédében egy Prohászka Ottokárnak tulajdonított verset idézett!

     Valahogy jelezni szerettük volna szolidaritásunkat, de az igazság az, hogy féltünk. Amiért a tanárt kirúgják, a diákot sem fogják megdicsérni. Tudtuk, hogy elvileg minden telefont lehallgathatnak, minden írógépet nyilvántarthatnak, minden levelet felbonthatnak. Úgyhogy (az esetleges pártgrafológus megtévesztésére) valamelyikünk unokatestvérével írattuk meg az együttérző sorokat, „öt tanuló, ebből és ebből az osztályból.” aláírással.

     Az öreg „inkognitóban” jött el a ballagásunkra. A hozzátartozói sorfal virágerdejéből ötször nyújtotta jobbját kézszorításra és ötször hangzott el a „Köszönöm, fiam!”

     Konspirációnk annyira jól sikerült, hogy az öt tanulóból neki is csak hármat sikerült beazonosítania! (A két kakukktojás máig elmélkedhet azon: ugyan miért is rázott vele kezet  könnyes szemű volt biológiatanára?)”

 

 

TAPLÓSAPKA

 

 

     „A serdülő egyéniséget talán az idegesíti leginkább, ha beleszólnak külső megjelenésébe. Ezért értelemszerűen minden tilos, ami tetszik neki, ami eredeti, netán divatos. Halásznadrág, trapéznadrág, farmer, hosszú haj; mikor mi, tökmindegy Ergo: kötelező a kék egyenköpeny, a vasalt párhuzamnadrág és „magasra felnyírt” rövid, jólfésült frizura! A jogos ellenérzés a legkülönbözőbb formákban juthat kifejezésre.

     Harmadik évfolyam, első tanítási nap; „Coxtályfőnöki” óra.(Az egyetlen hiányzó Z, aki a tegnapi évnyitón sem volt jelen.) Mi más lenne az első óra legfontosabb témája, mint a szigorú házirend ismertetése: „Tilos az iskolában ápolatlan külsővel, farmernadrágban, iskolaköpeny nélkül megjelenni etc., etc..., továbbá tilos: etc., etc.,...

     Halkan kopogtatnak… Kisvártatva megjelenik a tanterem küszöbén egy mocskos, toprongyos, torzonborz hippi, a világ legtépettebb farmerjában… Egyik vállán törött nyakú gitár csüng, másikon szalonnazsírtól csöpögő szimatszatyor, bal hóna alatt növényi maradványokkal ékes lópokróc-tekercs. A dermedt csendben alig halhatóan préseli magából a szavakat:

- „Elnézést kérek, Tanár úr!  Erdélyben voltam, és sajnos 23 órát késett a bukaresti gyors. A pályaudvarról egyenesen az iskolába siettem, nehogy igazolatlan órával kezdjem a tanévet!”

…..És jobbjával diadalmasan megemelte – mintegy tárgyi bizonyítékként – vadi új székelyföldi  taplósapkáját…”

 

 

KÖTELEZŐ OROSZ ÉRETTSÉGI

 

 

     „A lehető legrosszabb tételt húztam. Ugyanis számomra vadidegenül csengő név szerepelt a papírcsíkon: A) Makarenko élete és munkássága

     Ugyan kiféle-miféle lehet ez a jobb sorsra érdemes szerencsétlen? Hogyan tudhatnék meg hamarjában valami közelebbit róla? Neve alapján (természetesen: híres szovjet) makrobiológus –esetleg könyvtáros?

     Óvatosan a mellettem levő padban jegyzetelő Gy. Felé fordultam, széttárt karokkal ennyit

hebegtem: „Makarenkó?” És körülbelül ugyanilyen arckifejezést vágtam hozzá: „?????”

Gy. Szája elé emelt kézzel sziszegte: „Atyéc bül tókárem!” Ez már valami. Tehát atyja tókár volt. Fogalmam sincs ugyan, hogy ki az a Tókár, de ha a Gyuri mondja, az tuti biztos.

Ahogy tanácstalanul bámultam kifele az ablakon, hírtelen beugrott:

     Hoppá! Nem ez a szivar vert fejbe egy védtelen gyereket az írógépével? Tehát akkor vagy író /piszátyel/, vagy írógép-szerelő /piszátyel-masinyíszt(?)/lehetett!

     Miután mindezt az információhalmazt megosztottam orosztanárommal, riadt tekintetét óvatosan körülhordozta a vizsgabizottságon. Konstatálta, hogy a jelenlévő tagok közül senki nem ért egy kukkot se oroszul. Így hát kényszeredett mosollyal felém fordult:

     -Harasó. Vot, pazsálujszta: Dosztaprimecsátyelnosztyi Budapesta! – (Jó, akkor térjünk talán a B) tételre: Budapest nevezetességei!)

     Meg voltam mentve.”

 

 

A JÖVŐ KÖRVONALAI

 

      „Tisztában voltam vele, hogy származásom miatt „szalonképtelen” vagyok és valószínűleg életem végéig másodrendű állampolgár maradok. Akkor sem teremne számomra babér, ha történetesen többet tudnék vagy jobban teljesítenék a kivételezetteknél.

      Tehát amikor a Közgázról sajnálattal értesítettek, hogy a matek és a töri felvételim is –0 pontos lett, elhatároztam, hogy disszidálok. Szocialista országokra érvényes „vörösbőrű útlevelemmel” legálisan Jugoszláviába, onnan illegálisan Ausztriába kívántam emigrálni.

     Tanárom könyvtárában kiszúrtam egy magyar-horvát társalgási zsebkönyvet, melyet biztonság okából kölcsönkértem a nagy vállalkozáshoz.

     Az utolsó jugoszláv hegyi településen gyanakodva méregettek a szlovén parasztok, ezért zavaromban fellapoztam a társalgási zsebkönyvet, melynek első mondata így hangzott: „Megmondanák kérem, mikor indul Zágrábból Grácba a következő postakocsi?”

     (Valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy a könyvecskét még a XIX. században adták ki!) Óh, boldog békeidők, óh Austria felix!

      (Sajnos másnap, mikor a Karavankák bércei közti „zöld határon”vergődtem át magam, minden cuccommal együtt ez az emlék is szakadékba veszett.)”

 

 

 

(Rákócziki) 1

 

MÁJUS ELSEJE 1

OROSZ TAGOZAT 1

AZ SMS ŐSE 2

BUTLEJBERG 2

KLERIKÁLIS NÉPSZABADSÁG 2

MIT LÉP A TANÁR? 3

SZERBUSZ SZLÁVUSZ 3

EE-EJ UHNYEM 3

MÉREGDRÁGA KECSKEFEJÉS 4

ÖTBŐL HÁROM 5

TAPLÓSAPKA 5

KÖTELEZŐ OROSZ ÉRETTSÉGI 5

A JÖVŐ KÖRVONALAI 6


A hatvanas években keletkezett anekdotákat Dluho felkérésére Tarno gyűjtötte.

A felkérés később okafogyottá vált vált.

Dr. Tarnóczy Zoltán ;   Mesterszállás, 2010 február 10. –  2016 február 16.