Rákóczis Öregdiákok Szerdahelyi Andor Társasága
Nyitóoldal		Névadónkról		Alapdokumentumok		Vezetőség	Hirdetmények, programok		Hírek, beszámolók
Cox-galéria és téka	Tablók		Tanáraink, emlékeink		Írjon nekünk			Postánkból	Halottaink

Névadónkról

In memoriam Szerdahelyi Andor

SÖVÉNYHÁZI MARGIT - NAGY ISTVÁN

AZ I. világháború második évében, 1915. május 23-án, az olasz hadüzenet napján született Budapesten, tisztviselői családban. Édesapja korábban Zsolnán, a felvidéki vasúttársaságnál teljesített szolgálatot. A gimnáziumot az 1912-ben alapított és 1929-ig a Váli úti elemi iskola III. emeletén működött Ciszterci Rendi Katolikus Szent Imre Gimnáziumban végezte. Kivételes tehetségének köszönhetően a Pázmány Péter Tudományegyetem latin-görög szakának elvégzése közben Eötvös-kollégista is volt, és - többek között - megtanult olaszul és franciául. Ezt követően jogi tanulmányokat folytatott.

Tanári pályáját a nyíregyházi Királyi Katolikus Gimnáziumban kezdte 1938-ban. 1943-ban a budapesti Királyi Egyetemi Katolikus Gimnáziumba helyezték. A II. világháborús katonai szolgálattól, majd a francia hadifogságtól eltekintve végig itt és a világi jogutód II. Rák6czi Ferenc Gimnáziumban nevelte a fiatalokat 1975-ig, nyugdíjazásáig. Ezt követően néhány tanévet az Esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban is tanított. Az ötvenes évek első felében matematikából is tanári oklevelet szerzett, mivel politikai okokbó1 1956-ig szaktárgyait nem oktathatta. Emellett teológiai diplomával is rendelkezett, amelyet már idős korában szerzett.

A rendszerváltás után azon munkálkodott eredményesen, hogy az Egyetemi Katolikus Gimnázium visszakapja 1948-ban jogtalanul államosított épületét, és újra megkezdhesse működését.

Tanári hivatását is igen magas színvonalon gyakorolta, amit egyaránt bizonyít növendékeinek magas ívű pályája és hosszú évtizedek múltán sem halványuló hálás szeretete. A fiatal magyar értelmiség több generációja került ki a keze aló1. Növendékei az egyházi, tudományos, művészeti, politikai és üzleti élet legkülönbözőbb területein állták meg méltón a helyüket, itthon és külföldön egyaránt. Egykori diákjai nemtől, kortól, foglalkozástó1, párt-, illetve felekezeti hovatartozástól függetlenül őszintén tisztelik. Tanítványai és iskolái sorsát egész haláláig nyomon követte. Előbbieket diáktalálkozók szervezésével fogta össze, utóbbiakat előkészítő foglalkozások tartásával és pedagógiai észrevételeivel segítette. Nőtlen ember volt, harmad-rendi ferences, így szinte egész életét mások, köztük az elesettek (az elmúlt. évtizedben a hajléktalanok) szolgálatának szentelte.

Kivételes felkészültsége, fáradhatatlan munkássága, rendkívül mély Isten-, ember-, haza- és hivatásszeretete, továbbá végtelen tisztessége és szerénysége példaként állítható mindnyájunk elé! Nem a nagy szavak, hanem a tettek embere volt és – az Isten iránti alázatából fakadóan – kényelmetlenül érezte magát, ha úgy vélte, hogy túlzottan dicsérik.

Áldozatos munkájáért nemcsak a tanítványok soha nem halványuló ragaszkodása és hűsége volt a jutalma, hanem az oktatási kormányzat is több elismerésben részesítette: tíz éve kapta meg az egyetem gyémántdiplomáját, 2000-ben a Virág Benedek-díjat és emlékérmet vehette át, 2001. augusztus 20-án a köztársasági elnöktől arany érdemkeresztet kapott, s három hónapja a II. kerületi önkormányzat az alábbi ajánlással ítélte neki a kerületi emlékérmet: „A műveltség és az ember tiszteletét közvetítő magatartásáért, a rákóczis szellem megtartásáért, az egykori tanítványokról gondoskodó szeretetéért, és mind a mai napig tartó törődéséért...”

2008. szeptember 6-án reggel még szeretett iskolái szokásos szeptember első vasárnap délutáni találkozójára készült, ám délelőtt az Úr elszólította őt közülünk. Búcsúzzunk el tőle fájdalmas, de hálás szívvel és az Úr imádságával! Úgy, ahogy 2008. szeptember 7-én a Budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium és az Egyetemi Katolikus Gimnázium volt diákjai is búcsúztatták őt a Márványmenyasszony vendéglőben. Isten áldja, Tanár Úr!

(MAGYAR NEMZET, 2008. szeptember 17.)