Megemlékezés
Jablonkay tanár úr születésének100. évfordulóján
2011.
április 12-én, Dr. Jablonkay Pál születésének 100. évfordulóján néhány volt
diákja a családtagokkal együtt megemlékezést tartott a solymári temetőben lévő
sírjánál.
A
megemlékezésen elmondott imák után mindenki mondott néhány emlékező mondatot.
Debrőci
Zoltán öregdiák a pálosok ősi imájával tisztelgett és emlékezett meg.
Kékesi László, egykori tanítvány az alkalomra aktualizált
alábbi Miatyánkot mondta el:
Mi atyánk és, tanítónk, Jablonkay
Pali bácsi, ki vagy a Mennyekben, ott, ahol több mint ezer éve gyülekezik
minden halott magyar tanárember, ki arra érdemes.
Szenteltessék meg a Te neved, éppen
úgy, ahogy Diószeghy Sámueltól Szent-Györgyi Albertig szenteltessék meg másoké
is, azoké, akik munkájukkal hozzájárultak a Nép, a Nemzet tanításához,
következésképp fennmaradásához.
Jöjjön el a Te országod, amelyikben az
egyenesség, a jellemesség, a tisztesség, a tehetség a mindenek értékmérője. Jöjjön el, mert ez a mostani még nem
az. Ez még nem hasonlít a Te orcádra.
Legyen meg a Te akaratod, ami
szerint az ország javát, a nemzet előrehaladását, az építkezni akarók szorgos
szándékát szolgálják mindenek.
Mint a Mennyben, úgy a Földön is
adassék az embereknek nyugalom, békesség, tisztesség, emberekhez méltó lét. A
mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, de úgy, hogy ne csak kenyérrel
éljünk, hanem tápláljon bennünket a jó tanítás, a szép szó, mint amilyenek a Te
szavaid voltak egykoron.
És bocsásd meg vétkeinket, merthogy
vétkek nélkül nem voltunk, s nem lehetünk gyarló emberi mivoltunknál fogva.
Miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellened és ellenünk vétenek:
sündörgőknek, talpnyalóknak, besúgóknak, mellébeszélőknek és kitartottaknak; de
azért velük egy gyékényen nem fogunk árulni soha - mert Tőled ilyet nem
tanultunk.
És ne vígy minket a kísértésbe, hogy
valaha is válaszuk a munka könnyebbik végét, törjünk a könnyebb ellenállás
irányába, mert Te ilyenfajta példákkal nem szolgáltál.
De szabadíts meg minket a gonosztól,
hogy soha ne restelljünk gyalog járni, és hogy jussunk el mindenhová, ahol az
is segítség lehet, ha valakinek valahol jut a jó szóból egy maréknyi.
Mert Tiéd az ország, a hatalom,
ahogy ennek rendje van, merthogy évszázados törvény bizonyítja; megette a fene,
ha nem a nemzeté az ország és a hatalom, ha belekerülnek a senkik, a
percemberkék, a hatalmi tébolytól megrészegedettek.
És dicsőség, amely csak az arra
érdemeseknek jár. De csak azoknak járjon, csakis nekik, nehogy felbomoljon a
dicsőség járandóságának tisztes törvénye.
Mindörökké legyen így, ne
változtassunk az emberiség évezredek óta próbált és bevált törvényein, mert ha
valaha valakik ezt tették, azonnal léket kapott az emberiség hajója.
Ámen. Úgy legyen, ahogyan azt az emberiség
legnagyobbjai tanították.
Tanár úr sírja a solymári temetőben
Az emlékezők egy csoportja a sírnál
Kékesi László az alkalomra
aktualizált Miatyánkot mondja el
Jablonkay Mária, tanár úr keresztlánya és egyben unokahúga
utólag így emlékezik:
Megható, megrendítő megemlékezésen
vettem részt ma délután a solymári temetőben.
60-as-70-es korú meglett férfiak,
Rákóczisok emlékeztek meg a ma 100 éve született Dr. Jablonkay Pálról,
példaképükről, tanárukról.
Az elhangzott aktualizált vers, a
megemlékezések, a pálosok elmondott imája mind azt fejezte ki, hogy az egykori
gimnazistákra milyen mély benyomást tett szeretett tanáruk embersége, tudása. A
hazafiságról, humánumról, a modern tanításról, a humorról egyaránt szó esett a
visszaemlékezők beszédeiben. Csakúgy, mint a " fáklya" szerep.
És ami nagyon megdöbbentett – nem
tudtam róla – az a világos előrelátás, amellyel a nemzeti sorskérdéseket már 50
évvel ezelőtt felvetette, noha csak az utóbbi néhány évben jelent meg
napi beszédtéma szinten.
Orvosi egyetemi előkészítőin százak
szereztek olyan szaktudást, ami biztos bejutást jelentett az egyetemre.
Megírta doktori disszertációként
Solymár földrajzát.
Nem csak biológiára, földrajzra,
kémiára tanított, de kiemelkedő hazafiként hazaszeretetre, országismeretre, és
tudva, vállalva a következményeket, az eszmékért való kiállásra, meg nem
hátrálásra.
Monspartné Dr. Sényi Judit munkahelyi elfoglaltsága miatt
nem ért oda a temetőbe, de utólag ezt a régi magyar áldást küldte:
Régi magyar áldás
Áldott legyen a szív, mely hordozott,
és áldott legyen a kéz, mely felnevelt.
Legyen áldott eddigi utad,
és áldott legyen egész életed.
Legyen áldott Benned a Fény,
hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
és melegítse fel szívedet.
Hogy lehess meleget osztó forrás,
a szeretetedre szomjazóknak.
és legyen áldott támasz karod,
a segítségedre szorulóknak.
Legyen áldott gyógyír szavad,
minden hozzád fordulónak.
Legyen áldást hozó kezed,
azoknak, kik érte nyúlnak.
Áldott legyen a mosolyod,
légy vigasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás,
minden téged keresőnek.
Legyen áldott immár,
minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen aki megbocsátja,
végtelenül szeret téged.
Őrizzen hát ez az áldás,
fájdalomban, szenvedésben.
Örömödben, bánatodban,
bűnök közti kísértésben.
Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg Önmagadnak,
és a Téged szeretőknek.
**********************************************
Köszönet mindenkinek, aki akár testileg, akár lélekben
velünk tartott.
Jablonkay Gábor